A pénteki hivatalos rajtceremóniával és az azt követő 4,2 km-es gyorsasági szakasszal kezdetét vette a 2019-es Országos Rallyebajnokság első futam, az Eger Rallye. A versenyzőpárosok fordított sorrendben gördültek át a rajdobogón, majd így teljesítették az Egerszalók és Eger közötti mért szakaszt.
Abszolútban második! – Videóval
Az abszolút 2. helyen fejezte be az 52. Mecsek Rallye-t a Turán Motorsport kettőse, Turán Frici és Bagaméri Laci. Közel 180 versenykilométer megtétele után, több szakaszgyőzelemmel a hátuk mögött tartani tudták előnyüket a bajnokságban.
Vissza a Mecsekbe – 52. Mecsek Rallye
A legtradicionálisabb futammal folytatódik az Országos Rallye Bajnokság 2018-as pontvadászata, az 52. Mecsek Rallye-val. A Turán motorsport párosa, Turán Frici és Bagaméri Laci Ford Fiesta R5-én az 1-es rajtszám most nem csak azt jelenti, hogy ők vezetik a bajnoki tabellát, hanem azt is, hogy pont egy évvel ezelőtt ültek először egy versenyautóban.
Ózd-Salgó Rallye: Kihoztuk a maximumot – Videóval
Jól indult a 2018-as Ózd-Salgó Rallye a Turán Motorsport párosa, Turán Frigyes és Bagaméri Laci számára, hiszen pénteken megnyerték az ózdi prológot, majd szombaton egész nap kiegyensúlyozott teljesítménnyel az élmezőnyben autóztak. A folytatás azonban küzdelmesebb volt.
Videó – Hajmási menők – Veszprém Rallye 2018
A pénteki kvalifikációs sikert követően szombaton rossz gumiválasztás miatt csak az ötödik helyről folytathatták Turán Friciék a Veszprém ralit. Vasárnap azonban mindkét alkalommal a leggyorsabban teljesítették a Hajmáskéri szakaszt. Többek közt ennek is köszönhetően a második helyen fejezték be az idei 5. futamot.
A pénteki kvalifikációval megkezdődött a 25. Veszprém Rallye. Ezen az első 15 versenyzőpáros vett részt, és az itt elért időeredmény sorrendjében választhatják meg a szombati rajtpozíciójukat. A Turán Motorsport párosa, Turán Frigyes és Bagaméri László a Szombathely után Veszprémben is a leggyorsabb volt a kvalifikáción, de azúttal már a csapat saját Ford Fiesta R5-ösével.
Videó – Félidőben az élen – Székesfehérvár Rallye 2018
A szezon felénél megerősítette vezető pozícióját a Turán- Bagaméri páros. Két vezetési hiba miatt a győzelemről ugyan le kellett mondiuk a Fehérvár ralin, ám a megszerzett 3. hellyel járó pontoknak köszönhetően továbbra is biztosan vezetik a bajnokságot.
Székesfehérvár Rallye – Vezetjük a bajnokságot!
A versenyt végül a 3. helyen zártunk, amivel kicsit növelni tudtuk az előnyünket a bajnokságban, és ez a legfontosabb!
Kapcsolat
Turán Motorsport:
Sajtókapcsolat:
Just Creative Kommunikációs Ügynökség
Írj nekünk!