S hogy mi történt? Az első gyorsasági szakaszon hibáztak. Pedig aki ismeri őket, az pontosan tudja, hogy ez egyáltalán nem szokásuk.
?Egy jobb hatos visszafordítóhoz érkeztünk meg relatíve nagy tempóval ? utóbb kiderült, valamivel gyorsabban, mint kellett volna. Az autó megtolta az elejét, lecsúsztunk az út mellé és a Ford felült egy földkupacra. Még szerencse, hogy voltak ott magyar drukkerek, akik azonnal odarohantak és leemeltek minket, mert a németek gyakorlatilag karba tett kézzel nézték az egészet. Négy és fél percig tartott a mutatvány, úgyhogy eléggé elkenődtünk…? ? vallotta be Frici.
Aki sportolt, látott már sportversenyt, vagy egyáltalán van egy kis beleérző képessége, gondolhatja, milyen lelkiállapotban volt a magyar páros a történtek után, s hogy honnan kellett visszajönnie a meccsbe. De visszajött!
?Kellett hozzá egy gyorsasági szakasz, hogy túltegyük magunkat a történteken, de azután azt mondtuk magunknak, hogy nagyon sok van még hátra a versenyből, bármi megtörténhet. És meg is történt. A második körben már minden jól működött, a gumiválasztásunk is jobban sikerült és az autó is jól viselkedett. Ha nem lett volna az a négy és fél perc… De most már mindegy, küzdenünk kell tovább!? ? mondta határozottan Turán Frigyes, akinek egyébként tetszenek a német pályák.
A Ford Fiesta jobb oldali ülését elfoglaló Zsiros Gábor is megerősítette, elégé változatos napjuk volt ? navigátor szempontból is. ?A keskeny aszfaltcsíkon gyorsan elfogytak a méterek, úgyhogy becsúszott egy apró baki, de nem lett belőle gond. Abból a szempontból is nehéz volt a nap, hogy elég gyakran leütött az autó alja, ami nem esett jól a derekamnak. De hát ilyen az autóverseny! És még a helyezésünk is javulhat, hiszen nagyon hosszú ez a verseny…? ? mondta Zsiros Gábor.
No igen, a 19 gyorsasági szakaszból még 13 hátravan.
Forrás: Just Creative
Köszönjük a Támogatóinknak!