?Ma reggel úgy keltem fel, mintha csak most kezdődne a verseny, mert Jordániában nagyon megszenvedtük, hogy elhittük, harmadikok leszünk, aztán megtörtént a baj, technikai gondunk támadt? ? mondta Turán Frici. ?Ezt elkerülendő most próbáltunk nem foglalkozni azzal, hogy összejöhet a dobogós helyezés, még az utolsó, négy kilométeres szakasz előtt is arról beszéltünk, nehogy megüssük a futóművet, nehogy defektet kapjunk, s ez a taktika most nagyon jól bevált.?
Jól bizony! Eredményeként a Ford Fiestával száguldó páros a dobogón pezsgőzhetett, s besöpörhette az ellenfelek, valamint a gyári Ford-főnök, Malcolm Wilson gratulációját.
?Fantasztikus volt a dobogón állni, s elégtételt éreztünk, mert végig tartani tudtuk magunkat az eltervezett taktikához: amikor kellett, gyorsak voltunk, amikor kellett, tudtunk spórolni. A mostani vb-pontok sokat jelentenek majd a bajnokságban. Érdekes egyébként, hogy Markko Martin, aki már nyert ezeken a görög pályákon abszolútban, már az elején felhívta rá a figyelmünket: itt nem feltétlenül az nyer, aki a leggyorsabb, hanem aki a legtaktikusabb. És így is lett. Hiába szárnyalt Nasser Al Attiyah ? ugratták is azzal, hogy mindig ott gyors, ahol nincsenek utak ?, rengeteg technikai gondja volt, s végül szuperraliznia kellett. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ha rálépünk a gázra, tudtunk volna a leggyorsabbak is lenni, mert a mezőny rettenetesen erős ? éppen ezért hatalmas eredmény ez a harmadik hely? – mondta Frici, aki ezt követően az autót dicsérte.
Elmondta, soha életében nem versenyzett még ennyire rossz minőségű pályákon, s bár itthon a Veszprém-ralit is autógyilkosnak tartják, annak a szakaszai autópálya-minőségűek a görög gyorsaságikhoz képest…
A Ford Fiesta azonban ezt is kibírta, sőt, eszméletlenül jól ?tűrte? az éles sziklákat, a nagy gödröket és a pokoli hőséget is.
?Nem gondoltam, hogy az új kategóriánkban ilyen hamar összejön a dobogó? ? ismerte még el Turán Frici. ?Főleg úgy, hogy először versenyeztünk az Akropolisz-ralin, amelyet a világbajnokság egyik legnehezebb futamának tartanak. Úgyhogy nagyon boldog vagyok!?
Turán Frigyesék a Világbajnokságon 21 pontot gyűjtöttek eddig.
Forrás: Just Creative
Köszönjük a Támogatóinknak!