És ténlyeg elkezdődik…

Amikor bejelentették Turán Friciék, hogy a teljes SWRC szezont versenyeznek végig, hihetetlennek tűnt? És tessék, itt vagyunk az első állomáson, Jordániában?
Turán Friciék, egyetlen magyar csapatként külföldön

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős tavaly történelmet írt azzal, hogy első magyar párosként pontot szerzett a rali-világbajnokság abszolút értékelésében. A Synergon Turán Motorsport kettőse az idén még nagyobb fába vágta a fejszéjét: hét versenyen (vagyis a komplett sorozaton) rajthoz áll az SWRC kategóriában egy Super2000-es Ford Fiestával. Erről a nagyszerű lehetőségről és a hozzá fűződő érzéseiről, gondolatairól kérdeztük Turán Frigyest, majd navigátorát, Zsiros Gábort.
Hasznos információk a Jordán rally-ról

Jordánia ebben az évben harmadik alkalommal ad otthont WRC futamnak. A közel keleten megrendezett verseny nagy megterhelés a versenyzőknek, hiszen a hőmérséklet 40 fok feletti és a gyorsasági szakaszok nagy része 400 méterrel a tengerszint alatt van.
Turán Frigyes – Gentleman Magazine

A Gentleman Magazine-nal készült interjút most elolvashatja
DuEn interjú Fricivel és Gabival

Turán Frigyes és Zsiros Gábor az eddigi legjobb világbajnoki eredményt érte el tavaly. Idén is nagy feladatok várnak a fiúkra…
Álom-évad: Turán Friciék hét világbajnoki-futamon indulnak

Turán Frigyes és Zsiros Gábor nagy dobásra készül. Azután, hogy tavaly a sorozat történetében első magyar párosként pontot szerzett a rali-világbajnokságon, most nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy komplett sorozatot teljesítsen ? hét versenyen áll rajthoz a világbajnokság S2000-es kategóriájában (SWRC)