Hírek

6 gyorsaságit nyertünk, sajnos ki kellett állnunk a versenyből

Hírek

6 gyorsaságit nyertünk, sajnos ki kellett állnunk a versenyből

Nagyon vártuk, hogy végre újra nézők előtt versenyezhessünk, jó érzés volt mind a pénteki prológon, mind a pályák mentén érezni az energiájukat, hallani a motiváló szurkolásukat. A győztes prológot követően lendületesen kezdtük meg a szombati versenynapot és az első két kör négy gyorsasági szakaszát meg is nyertük. A nap végén ugyan a vezető helyről két pozíciót veszítettünk, ugyanis az utolsó szakaszon körülbelül 5 kilométert esőben teljesítettünk, de végig jó tempót tudtunk menni a Next Auto Polo-val, magabiztosan versenyeztünk, az autónk és a Hankook abroncsaink is jól viselkedtek – kezdi Turán Frici.

A vasárnapi 8 gyorsasági szakaszra 8 gumival készültünk, tudtuk, hogy ez igazi esőnap lesz. Már az első gyorsaságin sikerült visszavennünk az összetettben a vezetést, Hadik Andriséknak adtunk több mint 5 másodpercet, majd a Sirok-Egerbakta szakaszt is megnyertük Andrisék előtt. Próbáltunk gyorsan, mégis körültekintően autózni a vízátfolyások miatt – folytatja Laci.

Az eső mindenkinek megnehezítette a dolgát, a 9. gyorsaságin egy kanyarban, nem nagy tempóval megcsúsztunk és az élről egy árokba estünk, ahol fölült az autó, és nem lehetett kijönni. Sajnálom, de ez a ralisportban mindig benne van és nagyon örülök, hogy végig a világbajnoki élmenők előtt autózhattunk. Az autó szerencsére egyben van, az első-hátsó lökhárító sérült csak meg. Nagyon köszönjük azoknak a szurkolóknak, akik ott voltak a helyszínen és gyorsan segítettek megoldani a helyzetet. A bajnokság szempontjából nyilván ez nem túl szerencsés, de ugyanazzal a lendülettel folytatjuk. Köszönettel tartozunk a Korda Racing csapatának, akik remekül felkészítették a versenyre az autót és a tempónk is folyamatosan jó volt, mindent beleadtunk. Most már csak a Salgó Rallye-ra koncentrálunk és előre tekintünk, a szurkolóinknak és támogatóinknak pedig mindent köszönünk – zárja Frici.

A Magyar Országos Rallye Bajnokság következő futamát, a Salgó Rallye-t június 4-5. között rendezik.

Oszd meg:
Facebook
LinkedIn
X