Hírek

Miskolc Rallye Prológ

Hírek

Miskolc Rallye Prológ

A miskolci prológ mindig nagy élményt jelent nekünk is, de ezt sikerült még különlegesebbé tennünk. – kezdte Frici. Mi, Bagaméri Lacival, illetve az egész csapattal most azonban valami egészen másra koncentráltunk, mégpedig egy óriási meglepetésre. – folytatta a pilóta, de át is vette tőle a szót Bagaméri Laci:Pont ma 14 éves a fiam és azt találtuk ki, hogy ő üljön be a prológon Frici mellé. Erre a szabályok már évek óta lehetőséget teremtettek, és mi éltünk is ezzel! Az egész csapat nagyon készült rá, kivéve egy valakit. Ő nem más, mint a fiam, Bagaméri Bálint, aki elől a lehető legutolsó pillanatig titkoltuk, mivel is készülünk. Amikor megtudta, hogy ő megy Fricivel, nagyon meglepődött, és persze örült. Ennél jobban csak akkor, amikor már bent ült az autóban, és a salakon köröztek. – mondta a navigátor.

A remek hangulatú prológ után, az igazi verseny szombaton kezdődik, alig várjuk, hogy versenyezhessünk.-mondta Frici.

Szombaton, három pályán 9 gyorsasági vár Turán Fricire és Bagaméri Lacira.

Oszd meg:
Facebook
LinkedIn
X