A Morning Show ?mesterhármasa? kedd reggel éppen azon lamentált, hogy míg az igazi, férfias autó böhöm nagy és általában valódi benzin-temető, addig a kicsi, jó fogyasztású és könnyen kezelhető kocsik kimondottan és főleg kizárólag csajoknak valók.
Turán Frigyes, -aki éppen egy ilyen ?csajos? Ford Fiestával versenyez a rali világbajnokság elit mezőnyében először csak a fejét csóválta Balázsék eszmefuttatását hallva, majd kigondolta, hogy elviszi egy ?csajos? körre a három nagyszájú rádióst.
– Nagyon szívesen demonstrálom nektek, mit tud egy ilyen abszolút nőcis kisautó ? dobta fel a labdát a rali pilóta, majd nevetve hozzátette ? csütörtökön délben a Hungaroringen tesztelünk a 300 LE-ős Ford Fiesta S 2000-es versenyautónkkal és örömmel elviszlek benneteket egy körre, ami után visszatérhetünk a kisautós témához. Már, ha meg tudtok majd szólalni.
Balázsék rögvest felvették a kesztyűt és közölték, szíves-örömest vállalkoznak a kalandra, amelyről a pénteki Morning Showban be is számolnak majd.
– Feltéve, ha Frici nem ?töréstesztre? visz, ahol mi leszünk a próbabábuk ? bizakodott immár kissé visszafogottabban Vadon Jani, ám Rákóczi Feri rögtön rákontrázott.
– A ti bajotok, én ugyanis szerény méreteimnél fogva úgysem férek bele a kocsiba, legfeljebb a hátamon viszem majd ? tréfálkozott, de Frici rögvest letromfolta.
– Én magam is 195 centi vagyok, úgyhogy ne reménykedj: esélyed sincs, hogy megúszd a kalandot, de ne aggódj, a pálya felétől úgysem emlékszel majd semmire ? válaszolt Frici.